A gyerekek nagy kedvence (és nem mellesleg a felnőtteké is) sütemény formába öntve. Hosszadalmas az elkészítése, de megéri! Én most tekercset készítettem de hagyományos formában tálalva gyerekeknek szülinapi tortaként is elkészíthető.
Hozzávalók: (4 főre)
3 tojás
6 dkg kristálycukor
8 dkg liszt
2 ek. kakaópor
Krém:
25 dkg túró
1 csomag habtejszín
1 citrom reszelt héja
1 rúd vanilia, vagy Bourbon vaníliás cukor
4. ek porcukor
1 ek. olvasztott vaj.
1 tábla étcsoki
1 tábla fehércsoki
Először is a piskótát készítjük el. Mivel tekercsről van szó, így nem kell, hogy magas legyen a piskóta. Ha kerek formában készítik, akkor a megjelölt mennyiség duplájával dolgozzanak! A tojásokat (szétválasztás nélkül) és a kristálycukorral együtt elkezdjük felhabosítnani, addig amíg szép halvány színe nem lesz a tojásoknak. A lisztet és a kakaóport összekeverjük. Fokozatosan, óvatos mozdulatokkal belekeverjük a tojásos masszába. Egy sütőpapírral bélelt sütőlapon 160 fokon 10 (kerek forma esetén 20) perc alatt megsütjük. Még forrón nedves konyharuhába csavarjuk és félretesszük kihűlni.
A túrókrémhez a tejszínt elkezdjük felverni, de nem kell hogy szilárd, kemény hab legyen, inkább csak addig verjük, míg elkezd besűrűsödni. Lassan hozzákeverjük a túrót, az olvasztott vajat, a citromhéjat, a vaníliás cukrot és kb. 4 ek. porcukrot. Most a krémet halmozzuk a tortalap közepére, majd tekerjük fel.
Olvasszuk meg a fehércsokit gőz fölött. Egy vágódeszkát tekerjünk be folpackkal, majd egy kiskanál segítségével kis köröket csurgassunk a deszkára. Tegyük hűtőbe, hogy megszilárduljon.
Olvasszuk meg az étcsokit gőz fölött, majd vonjuk be vele a torta tetejét. Tegyük rá a pöttyöket, majd mehet a hűtőbe kb. 3 órára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése